V E R B A U Kft.

V E R B A U  Kft. Stabilan az élvonalban. A VERBAU Kft. több mint huszonöt éve a magyar építőipar kiemelkedő, elismert tagja. Cégünk 2006 májusától saját irodával rendelkezik.

Töretlen üzleti sikereink titka a megrendelői elégedettség és bizalom, amelyet a magas színvonalú szolgáltatásaink mellett üzleti alapértékeink szigorú betartásával biztosítjuk. Kötelességünknek érezzük, hogy üzleti partnereinkkel való kapcsolat során egy a hazai és nemzetközi jogszabályokkal összhangban álló, tisztességes és etikailag kifogástalan normarendszer szerinti magatartást gyakoroljunk.

Üzletpolitikánk sarkalatos része, hogy mindennapi tevékenységünkkor szakmai professzionalizmussal, erkölcsi integritással és folyamatosan kontrollált belső irányelvek szerint járjunk el, amely egyben szakmai megbecsültségünk megőrzésének záloga is. Méltán vagyunk büszkék kollégáinkra, akik minőségi munkájukkal, megbízhatóságukkal, cégkultúránk iránti elkötelezettségükkel és feddhetetlenségükkel hozzásegítenek jó hírnevünk fenntartásában. Egyik legfőbb közös célkitűzésünk, hogy üzletfeleinkkel és versenytársainkkal szemben tanúsított felelősségteljes és jogszerű üzletvitelünkkel részt vegyünk egy átlátható, korrupciómentes, méltányos gazdasági környezet megteremtésében és fenntartásában. Cégünk egy 1985-ben alakult generálkivitelezéssel foglalkozó építőipari vállalkozás. Az eredeti profilon túl, a piaci igényeket felismerve, 1996-ban ipari padlók és térburkolatok kivitelezésére specializálódtunk és azóta ezen a területen előkelő helyen szerepelünk Magyarországon. Termékpalettánkat úgy alakítottuk ki, hogy az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság minden speciális követelményének megfeleljen. Tapasztalt szakembergárdánkkal és folyamatosan fejlesztés alatt álló, korszerű, az Európai Uniós elvárásoknak megfelelő környezetbarát technológiát alkalmazó gépparkunkkal, a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást kívánjuk nyújtani. Szolgáltatási köreink:
− ipari létesítmények, lakó- és középületek kivitelezés
− termelőüzemek, gyártócsarnokok átalakítása és felújítása
− különféle igénybevételnek ellenálló ipari padlók építése
− bazalt-, út- és térbetonok építése
− régi, kopott, használt, illetve sérült padlók javítása, cseréje

ÚJ ENERGIÁVAL A MINDENNAPOKBAN! 💚Megtörtént 2 db VW ID.3 elektromos autó átadása Árpád és Róbert senior építésvezető kol...
10/06/2026

ÚJ ENERGIÁVAL A MINDENNAPOKBAN! 💚

Megtörtént 2 db VW ID.3 elektromos autó átadása Árpád és Róbert senior építésvezető kollégánk részére, mellyel tovább bővült a zöld flottánk. 🚗

Mert Bennük is ZÖLD szív dobog… 😊💚

08/06/2026
03/06/2026

🎉 30 éves a VERBAU! 🎉

Az irodában koccintottunk cégünk 30. születésnapjára. Három évtized munka, fejlődés, kihívás és siker áll mögöttünk – mindez a Csapatunknak, Partnereinknek és Ügyfeleinknek köszönhető.

Köszönjük az elmúlt 30 évet, megyünk tovább ugyanazzal az elhivatottsággal, szakértelemmel! 💚

EREDMÉNYHIRDETÉS! 💚Véget ért „A JÖVŐ ZÖLD OTTHONA” óvodás rajzpályázatunk, és szeretnénk megköszönni minden gyermeknek, ...
31/05/2026

EREDMÉNYHIRDETÉS! 💚

Véget ért „A JÖVŐ ZÖLD OTTHONA” óvodás rajzpályázatunk, és szeretnénk megköszönni minden gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak és szavazónak a lelkes részvételt! 🎨🌿

A voksolás hatalmas érdeklődés mellett zajlott, rengeteg csodálatos alkotás érkezett, amelyek mind a gyermekek kreativitását, fantáziáját és környezettudatos gondolkodását tükrözték.

🏆 Díjazottak:

🥇 1. helyezett
Templom téri Óvoda, Tiszakécske
Alina (6 éves)

🥈 2. helyezett
Mesedomb Óvoda, Kecskemét
Ákos (6 éves), Márton Sándor (7 éves), Bence (7 éves), Eliza (7 éves), Olívia (7 éves), Jázmin (5 éves)

🥉 3. helyezett
EGYMI Autizmus Centrum TündérKÉK Óvoda, Kecskemét
Enikő (6 éves)

💚 A VERBAU számára különösen nagy öröm, hogy megújult rajzpályázatunk több tízezer embert ért el, és közösen irányíthattuk a figyelmet a jövő generációjára. Hiszünk abban, hogy a mai gyermekek kreativitása, kíváncsisága és álmai formálják majd a holnap világát – hiszen belőlük lesznek a jövő építői. 🏗️🌍

🎁 Nyeremények:

🥇 1. hely: 1,6 millió forint értékű kültéri VERBAU Vár
🥈 2. hely: 200 000 forint értékű játékcsomag
🥉 3. hely: 100 000 forint értékű játékcsomag

👏 Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és nyertesnek!

💚 Köszönjük a bizalmat, a lelkesedést és a közös élményt! 💚

BOLDOG GYEREKNAPOT KÍVÁNUNK! 🙂💚
31/05/2026

BOLDOG GYEREKNAPOT KÍVÁNUNK! 🙂💚

🚧 Unilever | NyírbátorAz AERO üzemben ipari padló kivitelezési munkálataink zajlanak, ahol a tartósság, a precizitás és ...
29/05/2026

🚧 Unilever | Nyírbátor

Az AERO üzemben ipari padló kivitelezési munkálataink zajlanak, ahol a tartósság, a precizitás és a nagy terhelhetőség kiemelt szerepet kap.

Minden projektünkben arra törekszünk, hogy hosszú távon megbízható és magas minőségű megoldásokat biztosítsunk partnereink számára.

Köszönjük kollégáink kitartó és lelkiismeretes munkáját! 💚

Cím

Garay Utca 11
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 14:30

Telefonszám

+3676508211

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni V E R B A U Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése V E R B A U Kft. számára:

Megosztás