Gépszer Kft.

Gépszer Kft. Technológiai szerelőipari szolgáltatások. Tevékenységünkben első számú szempont "az elsőre jót" elv gyakorlati megvalósítása az előírt határidőn belül.

Az 1996-ban alakult Gépszer Kft. jogelődjei révén több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a technológiai szerelőiparban. Az induláskor még szinte kizárólag a Paksi Atomerőmű Rt. részére végeztünk hegesztő - csőszerelő, gépész-szolgáltató tevékenységet. Következetesen végrehajtott stratégiánk eredményeképp mára az ország szinte valamennyi nagyobb ipari üzemében végzünk folyamatos, ismétlődő vagy

eseti munkákat. Megrendelőink eddigi visszajelzései, illetve az ismétlődő megrendelések szerint, sikeresen.

2000-től nagynyomású vízzel végzett szolgáltatásokra -cső-, hőcserélő-, tartály- és felülettisztítás- alakítottunk ki új üzletágat, mely területen mára -az országban egyedüliként 3000 bar -munkavégző közeg- nyomásig terjedő tartományban tudunk munkát végezni. 2001-től a nagynyomású víztechnikai berendezések kereskedelmével is foglalkozunk a világpiac vezető gyártójának számító Hammelmann cég magyarországi képviselőjeként, az általunk alapított Aquaprod Kft. neve alatt. A német J&W® cégtől a léghűtéses hőcserélők tisztítási szabadalmának licencét vásároltuk meg Magyarország és a környező országok területére. Az általunk alkalmazott technológiával másképp elképzelhetetlen hatékonysággal és minőségben tudjuk elvégezni a léghűtéses hőcserélők tisztítását, természetesen az esetleges kapcsolódó hegesztési, szerelési, karbantartási munkákkal együtt. Rendelkezünk azzal az infrastrukturális környezettel, mely megfelelő hátteret biztosít munkavégzésünkhöz: saját tulajdonú székhelyünkön végezzük adminisztrációs tevékenységünket, illetve Pakson 750 m2 -es, megfelelő emelő gépekkel ellátott -külön "saválló" műhellyel kiegészített- csarnokunk biztosítja a gyártási - előgyártási feladatok helyszínét.

19/05/2026

‼️Álláslehetőség paksi telephelyünkön❗️
Jelentkezés: [email protected]

Várjuk a jelentkezéseket!
15/05/2026

Várjuk a jelentkezéseket!

A(z) Gépszer Kft (Paks) friss állásajánlata: Gépészmérnök állás, mérnök területen. További több száz hasonló álláshirdetés a Profession.hu-n!

❗️Álláslehetőség a Gépszer Kft.-nél❗️Jelentkezés: allas@gepszer.hu
04/03/2026

❗️Álláslehetőség a Gépszer Kft.-nél❗️

Jelentkezés: [email protected]

05/02/2026

A(z) Gépszer Kft (Paks) friss állásajánlata: Előkészítő mérnök (gépész, paksi telephely) állás, építőipar, ingatlan területen. További több száz hasonló álláshirdetés a Profession.hu-n!

‼️Álláslehetőség paksi telephelyünkön!👇A jelentkezéseket a lenti linken vagy az allas@gepszer.hu e-mail címen fogajuk.
27/01/2026

‼️Álláslehetőség paksi telephelyünkön!👇

A jelentkezéseket a lenti linken vagy az [email protected] e-mail címen fogajuk.

A(z) Gépszer Kft (Paks) friss állásajánlata: Előkészítő mérnök (gépész, paksi telephely) állás, építőipar, ingatlan területen. További több száz hasonló álláshirdetés a Profession.hu-n!

08/12/2025

Profi munkatársakat keresünk csapatunk bővítésére. Paksi, pécsi, százhalombattai és tiszaújvárosi telephelyünkre is várjuk új kollégák jelentkezését!

❗️Álláslehetőség paksi telephelyünkön‼️Jelentkezés az alábbi linken:
02/12/2025

❗️Álláslehetőség paksi telephelyünkön‼️

Jelentkezés az alábbi linken:

A(z) Gépszer Kft (Paks) friss állásajánlata: Bér- és TB ügyintéző állás, hr, munkaügy területen. További több száz hasonló álláshirdetés a Profession.hu-n!

Cím

Kölesdi út 46
Paks
7030

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Telefonszám

+36 75 511 470

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Gépszer Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Gépszer Kft. számára:

Megosztás

Kategória