15/10/2025
Október 15. - A kézmosás világnapja
Az UNICEF kezdeményezésére a Kézmosás Világnapját 2008-ban szervezték meg először és minden évben október 15-én emlékezünk meg róla.
Célja, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő kézmosás és az alapvető higiéniai körülmények fontosságára.
Amikor először életre hívták ezt a kezdeményezést, akkor sem volt kisebb jelentősége – azonban azóta sokat változott a világ. Sajnálatos módon a rendszeres, alapos kézmosás hiánya miatt kialakuló fertőzések (hasmenés, tüdőgyulladás), évente 3,5 millió gyerek életét követelik a világon. Gyakori (pl. főzés és evés előtti vagy WC használatot követő) szappanos kézmosással ez a szám jelentősen csökkenthető. Kutatások azt mutatják, hogy megfelelő kéz-higiénével a hasmenéses megbetegedések száma 45 százalékkal, a légúti megbetegedéseké pedig 23 százalékkal csökkenthető.
(forrás: www.webbeteg.hu)
A Magyar Víziközmű Szövetség kiemelt feladatának tekinti azt, hogy minden olyan kezdeményezés mellett kiálljon, amelyek során a környezettudatosságra, a környezetvédelemre, a vízkincs megóvásának fontosságára és a szennyvízelvezetés kiemelt szükségességére irányul a figyelem! Ezért kérjük a kézmosás világnapján Önöket, hogy gondoljanak ezekre a fontos információkra, álljanak meg egy pillanatra és holnaptól próbáljanak meg tudatosabban élni, jobban odafigyelni. Bánjanak úgy a vízzel, hogy az a következő generációk számára is elérhető „kincs” legyen és tekintsenek úgy a környezetünkre, a Földre, hogy rajtunk kívül még több, mint 8 milliárd ember él itt, akinek szintén szüksége van erre a bolygóra, valamint a tiszta vízre, levegőre. Tegyenek meg Önök is mától mindent annak érdekében, hogy gyermekeink, unokáink számára is olyan vízkészlet legyen elérhető, ami a mai nap nekünk még a rendelkezésünkre áll. 💧💧💧