23/10/2026
Sok otthonban használnak fatüzelésű kályhát vagy kandallót a fűtésre. Még ha részlegesen is, vagy a látvány, az életérzés kedvéért teszik ezt, fontos arról beszélnünk, hogy hogyan használható együtt a kandalló a központi szellőztetéssel.
Egy jól hőszigetelt, jól záró nyílászárókkal felszerelt épület esetén már szellőztetés kiépítése nélkül is meg kell vizsgálni a kandalló, kályha működési lehetőségeit. Először is fontos tisztázni, hogy milyen műszaki jellemzői vannak az általunk kialakított vagy már korábbról meglévő kandallónak.
Ha zárt égésterű a készülék, azaz a helyiség levegőjét nem használja, akkor egyszerűbb a helyzet. Ez azt jelenti, hogy a külső levegő biztosítja a levegő utánpótlását a kandallónak. Ebben az esetben is nagyon fontos a kémény rendszeres karbantartása, ellenőrzése, hogy esetleges meghibásodás esetén azonnal közbe lehessen avatkozni. Jó megoldás, ha elhelyezünk egy szén-monoxid érzékelőt a légtérbe.
Ha viszont nyílt égésterű készülékről van szó, akkor nagyon gondosan kell eljárni, hogy elkerüljük a szén-monoxid mérgezést. Ugyanis ebben az esetben a kandallóban parázsló tűz a szoba levegőjéből veszi az égéshez szükséges oxigént, azaz „elszívja” a helyiség oxigéntartalmát. Az égés során szén-dioxid és szén-monoxid is termelődik.
Amennyiben nincs meg a megfelelő huzathatás a kéményen keresztül, a szén-monoxid nem a kémény felé fog távozni, hanem visszaáramlik a lakásba. Ez súlyos, életveszélyes jelenség.
Miért nem elég, ha egy központi szellőztető beépítésével biztosítjuk a szükséges légcserét a nyílt égésterű kandallóval felszerelt otthonunkban?
A lakásszellőztető rendszer nem csak befúvást, de elszívást is tartalmaz. Ha kedvezőtlenek a körülmények, akkor előfordulhat, hogy a lakásszellőztető rendszer szívja be a kandalló szén-monoxid dús égéstermékét a lakásba. Ezt az állapotot elkerülendő a két szerkezet (kandalló és szellőztető berendezés) egyszerre semmilyen körülmények között nem működhet.
Még akkor sem, ha esetleg a kandalló szintjén nem alakítunk ki befúvó és elszívó pontokat. A lakás egy egységet alkot, és ezt mindenekelőtt szem előtt kell tartani.
Mi akkor a jó megoldás?
A kémény kürtőjének falába, vagy a kéménytestbe hőmérséklet érzékelőt kell betenni. Ha ez egy bizonyos érték fölé megy, ami már életszerűtlenül magas léghőmérsékletet idéz elő (pl. 40 foknál), a rendszernek jelet kell küldenie a légkezelőgép felé, és annak azonnal le kell zárnia. Egyszerre a nyílt égésterű kandalló vagy cserépkályha nem üzemelhet a légkezelőgéppel. Ezt egy automatikás szakembernek, villanyszerelőnek kell megoldania, a két gép közé behúznia.
Akkor ne is építsen szellőztetőrendszert, akinek kandallója van?
De igen. A kettő nem zárja ki egymást, csak nagyobb körültekintést és egy kis plusz munkát. Attól, hogy begyújtunk a kandallóba a hideg időszakokban, még fontos eleme marad a lakásszellőztetés az épület fenntartásának, az egészséges levegő kialakítása és a penészedés elkerülése érdekében.
További információkért a Helios lakásszellőztető berendezésekkel kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal!
📞+36 1 425 3288
✉ [email protected]